100g koktélparadicsom (lehet sárga vagy piros vegyesen)
½ – ½ csokor petrezselyem és menta
5-6 ek. extraszűz olívaolaj
1 citrom leve
só, bors
opcionális: chilipehely, pirított fenyőmag vagy napraforgómag
200g Soós tarhonya
500ml zöldségleves
Elkészítés:
A sütőt melegítsük elő 180 fokra. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. A cukkinit és a padlizsánt kockázzuk egyforma, kb. 2-3 cm-es méretűre, a lilahagymát karikázzuk fel. Helyezzünk mindent a tepsir, locsoljuk meg 3-4 evőkanál olívaolajjal, sózzuk, borsozzuk és kb. 20 perc alatt szép barnára sütjük, utolsó 5-10 percben grillezzük.
Közben elkészítjük a tarhonyát: olívaolajat hevítünk egy lábosban, ebben megpirítjuk a tarhonyát, majd felöntjük a forró zöldséglevessel és puhára főzzük. Ha megfőtt, egy salátástálba borítjuk és kihűtjük.
A paradicsomokat is megmossuk, félbevágjuk. A zöldfűszereket felaprítjuk. A dresszinghez a maradék olívaolajba beleöntjük a citrom kifacsart levét, sózzuk, borsozzuk. Ízlés szerint tehetünk bele kevés őrölt csilipelyhet is.
Amikor minden kihűlt, egy nagyobb salátástálban minden hozzávalót összekeverünk.
Tálalás előtt érdemes néhány órát hűteni.
Tipp:
Pirított fenyőmaggal vagy napraforgómaggal megszórhatjuk a tetejét