Orsótészta tejszínes kukoricás halraguval

Hozzávalók 4 főre:

  • 40 dkg bőr és szálka nélküli harcsa- vagy afrikai harcsafilé, de lehet tengeri hal is
  • 3 evőkanál olaj
  • fél mokkáskanál őrölt fekete bors (lehet borskeverék is)
  • 1-1 dl tejföl és főzőtejszín
  • fél kiskanál finomliszt
  • fél csokor petrezselyem (lehet helyette kapor vagy metélőhagyma is)
  • 20 dkg konzerv csemegekukorica
  • 30 dkg Soós orsótészta

Elkészítés:

A halat a kisujjnyinál kicsit kisebb csíkokra vágjuk. Az olajat egy nagy, magas peremű serpenyőben megforrósítjuk, a halat rádobjuk, rázogatva kb. 3 perc alatt fehéredésig pirítjuk. Megsózzuk (kezdjünk fél kiskanálnyival), megborsozzuk.

2. Közben a tejfölt, a tejszínt és a lisztet simára keverjük. A harcsára öntjük, kevergetve 2 percig forraljuk, ezalatt a leve kellően besűrűsödik; sőt, ha túl sűrűnek találnánk, egy kevés vízzel hígítjuk, de ez lehet a konzervkukorica leve is.

3. A kukoricát (akár levével együtt) beleöntjük, és éppen csak addig főzzük, hogy a kukorica is átforrósodjék benne. Végül a fölaprított petrezselyemmel fűszerezzük, megkóstoljuk, ha kell, utána sózzuk, borsozzuk.

4. Közben vizet forralunk kissé megsózzuk, az orsótésztát beleszórjuk, az előírás szerinti idő alatt megfőzzük, leszűrjük. 4 tányéron elosztjuk, a tejszínes, kukoricás halragut ráhalmozzuk.